Napi vers

Parti Nagy Lajos

Tapírmasé

Az édességnek lassan vége volt, hol hulló fügét füge temet,
s ragacsos, fogközi csillag porozza be a füzetemet,
efű, s fanyar pemet.
Lajhárt az őszi este, hasbeszélt, egy krákogó papírhalott.
A szorgos munka mint előre-hátra hintázó tapír haladt
a tintamély tereh alatt.
Akképp csattogtam én, akár ha sínné koptatott, botorka szárnyvonat,
Hév csalogány, ki száján át kiférc dalol, ha éppen eltolat,
színlelve víg honát.
Mint életünkön hosszan átfutó vadászharisnya kurta mása,
tegnap megvolt az évezred utolsó holdfogyatkozása,
mondhatni más se.
Zúz, bánya ősz volt, szénelő, csikorgó, sárgás szemfehérrel,
folt hátán folt idő, hol súly és hol homály épphogy a pimfig ér fel,
egy fölsüppedt, kövér jel.
A sárga füstben mézezüst lovacskák bandukoltak Budán át,
s akár egy rájadőlt, szegény kalauz a szív dudáját,
nyomta, nyomta a bánat.
Elhúznak el fasorba legjobb éveink, bokáig érő cickány és menyét,
Elallén rőt avar között százszám rugdosni fényes gesztenyét,
csereg mint kasztanyét.
Lajhárt az ősz, s jön este még, még estébb, dércsipetten,
az ember mint egy vérből és papírból épült puska csetten,
maséból éltünk mind a ketten.

megjött…

Az elmúlt napokban ismét annyira jó idő volt, hogy szinte alig vettem észre, mikor megérkezett.. pedig már itt volt a nyakunkon, de csak a fejem fájt tőle. Most itt ülök az olvasóban, kinézek, csak látom, de látványtól már megfogalmazódik valahol az orrom mélyén a szaga is, és elcsudálkozom, hogy milyen szempillantás alatt lett sárgásbarnába hajló ez a hatalmas gesztenye, és hogy-hogynem október végére csak megjött az ősz.

Legyűrtük azokat az izzasztó vénasszonyokat, akik olyen hosszúra nyújtották a szeptembert, és túléltük az előtéli hőzuhanást, és most végre, ma reggel már biztos vagyok benne, hogy a dolgok végül mindig a helyükre billennek.

napi vers

Özvegylány-magány

Édes csillagok,
bár nem tudhatom,
ti fájtok-e,
behálóz-e titeket is
az Isten idegrendszere:

édes csillagaim,
adjatok hitet
gilisztának és pacsirtának,
az árva
emberfiának,
mert másképp nincs más,
csak töltekezés, húgyozás,
s a világ marad
özvegylány-magának.

/Kiss Benedek = Kortárs, 2009. okt. 64. p./

… – tiszán innen, tenger felé

szünet

személyes használatú internet érkezéséig szünetet hirdetek. utána update mindenfélékről, buszról, költözésről, éjszakai sétáról, depresszió-koncertről, tavasz-hangulatról.

(és most rá fogok döbbenni, hogy net nélkül az estéim milyen üresek. vagy mégsem?;))

egyelőre élménybeszámoló halaszt, helyette zene

és direkt az Ally-s verzió:)

alvás helyett

Hattyúlány… vízivirág…

1

Kék ágyban alszik este.
Kagylón evez hinárszigetre,
s ha ébred, almafák
nyitják ki ablakát.
És karcsú, villogó sirályok
köszöntik, mint az égi lányok.
A délelőttje szunnyadás.
Szivén virágzó forradás,
mely ringatózva, mint patak
és csónak, véle alszanak.
Alkonytájt kezében náddal
harcrakél az óperenciával,
s két karcsú vár vízfénye közt
szárnyas társakról álmodozva,
reszket a csillogó habokba.

2

Hazája kék tavak. Tanyája
lilába-ágyazott sziget.
Sistergő nádak muzsikája
álmodta könnyűnek.
A háza tükrökből rakott.
A teste vizi-rokka,
szines izekre osztva.
Haján aranyló szirmokat
sző át a zöldelő moszat.
Iszapból nő az ég felé,
s tisztábban fénylik, mint a kristály.
Szirmát nem éri dongó.
Nem túrja vágyak édes nyelve.
Felnő a csillogó vizekbe.
Fölötte száll a por.
Csupán a kócsag látja,
ha szűzi tollait
a menny vizébe mártja.

3

Hal is, virág is, ember is.
Egy titkos óra látja is.
A déli halvány hold alatt
a napfény olykor rámutat.
Aranyló erdő rejti.
Mögötte nyíres, berki.
Ezüstlő forrás a lombja
s rézágú habot ringat
harmadiknak bokra.
Hármas kör védi,
három vizi-erdő.
Azontúl száztőgyű legelő.

4

Bíbic szól: – Szép vizi-virágom
mosolyod egyedül én látom. –
S tükröt vág a horgas sásba
éles szárnya suhintása.
– Zöld ember. Rossz ember… Cirr… Cirr!
Vigyázz, le ne tépjen! –
Óvja a prücsök is
ágas tetejében.
Nádból-nőtt tündér, vizivirág
hallgatja őket tükrein át.
Szirma szivárvány.
Karja kagylós-márvány.
Haltól füzéres ága-boga
s ragyog körülötte
a vizi palota.
– Hattyúlány… – súgja a révész,
s meg sem áll hazáig.
Küszöb fokán üldögél.
Mesél vacsoráig.
Fénylik a ház sarkaiban.
Révész vonja kék ladikban.
Bencska, vályu, kazalárnyék.
Olyan, mint a bárka,
melyen Noé szállt az árra.
Csak egy kicsit idevalóbb:
kemence is ég a hajón.

5

Nádból-nőtt tündér, vizivirág,
nézi kék tükrein át.
Nézi, de nem látja.
Szittyós szempilláit
szunnyadón bezárja.
S hajnalban almafák
nyitják ki ablakát.
Fényes, villogó sirályok
ébresztik, mint az égi lányok.
S fönt a szérün röpköd egy toll.
Szól a révész: – Mégis itt volt. –

/Takáts Gyula/

…

most nagyon nagy a hiány…. lehet hogy a fáradtság miatt. debreceni beszámoló később.

jövő

holnap Debrecen. ma még hosszú hangolódós éjszaka. egy hét alatt az új életem darabjainak átgondolása (hosszabbítók, internet, sütő, redőnyszerelés… költségvetés.) aztán 18-án költözés. utána pedig bármelyik este nyugodt szívvel sétálhatok, nem lesz többé gond, hogy mikor jutok haza, hogy sokat kell várni a buszra.:) már nagyon várom. fel sem fogom, hogy mennyire.

enyém a világ?