Erdőtűz a Kis Hárs-hegyenHétvégén sikerült kiszabadulnunk egy kicsit. Ugyan még messze a várva várt zöld, azért az erdő így sem semmi. A gond csak annyi, hogy az első meleg napok mindig túl sok embert vonzanak, ami elijeszti a látnivalókat; ráadásul ha egyébként sem futja túl sokat időzni csak a népszerű kiugrok sétálni egy kicsit a fák közé- stílusú helyekig juthatunk el.

Ezért is, meg mert a levelek még nem segítenek elnyelni a zajokat, a város szinte bent zizeg a budai hegyek között. Csupa család, romantikázó párok, és napfényre éhes nyugdíjasok. Ez persze jó, meg nem sajnálom én senkitől, de minek megy olyasvalaki kirándulni, aki nem bír ki pár órát cigaretta nélkül??? Oké, tudom, hogy nem egyszerű, az elmúlt öt hét a tapasszal nekem is kínszenvedés volt olykor (bár ez külön posztot érdemlő téma), de azelőtt se füstöltem tele mások arcát, pláne nem erdőben.

Utóbb említett szenvedélybeteg embertársaim okozhatták valószínűleg azt a kis erdőtüzet is, ami kalandossá tette a vasárnapom. Eleinte csak tábortűzre gyanakodtunk, de a füst egyre erősebb lett. És igen, a tűzoltóknak sem sikerült pillanatok alatt ott teremniük. Hiába hallottuk a szirénát, jó idő eltelt mire eljutottak a helyszínre. Igaz, részben lehetnék hálás. Egyrészt, mert megfűszerezte a délutánt, másrészt mert néhány elég klassz képet sikerült készítenem, a füst a fák között igen sejtelmes fényjátékot eredményezett… de mégis… ha történetesen nem egy zsúfolt napon történik mindez, akár nagyobb veszélyt jelenthetett volna a dolog (persze a helyi rovarvilágnak magyarázhatnék a “nagyobb” veszélyről). Igaz, ha meggondolom a nem zsúfolt napon kirándulók nem nagy valószínűséggel dobálják el a csikkeket az avarba…. aki nem csak hétvégén megy fák közé, talán nagyobb tiszteletet érez…