… “Míg ujjad fűzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg”…
különleges csendes-boldog nyugalom. bár állandósulna ez a megnyugtató-megszépítő érzés… csodákra nyíló szemmel ébredtem, egy mélyen ringató álom után. ma reggel ugyanaz az örömteli nyugalom van a szívemben, mint amivel az este megkönnyített. és ha felszakadt is a régen begyűjtött sírás, a dédelgetett fájdalom valahonnan a mellkasom átfoghatatlan mélyéből, hát megérte megélni mindezt, mert remény adatott valahova a halántékom mögé, ahova befészkelte magát ez a világban otthonos ébredés tudata: sosem leszek egyedül.
